HTML

A nagyfigyelmeztetés !

Európában egy újabb látnoknő teszi közé az Isteni Üzeneteket, melyeket November 2010- től február 2011- ig kapott Urunktól, Jézus Krisztustól Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni 2011 Márc. 1 – Európában egy újabb látnoknő állítja, hogy 2010 Novemberétől Isteni üzeneteket kap, úgy a Szűzanyától, mint szeretett Fiától Jézus Krisztustól. Ezek az üzenetek megtalálhatók angolul, az eredeti Weboldalon: www.thewarningsecondcoming.com Az üzenetek, próféciákat és keresztény tanításokat tartalmaznak, hogy Jézus második eljövetelére felkészítsék az emberiséget. Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetésre vonatkoznak, Isten nagy Irgalmasságára, amely a látnoknő szerint nemsokára beteljesedik, de a pontos dátum nem ismert előtte. A világon mindenki, aki hét évnél idősebb, látni fogja bűneit, hogy mélyen megbánhassa azokat és hogy megtérhessen még az Ìtélet előtti utolsó napon.. A látnoknő szerint nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre az emberiség jól felkészüljön, mert az esemény olyan sokkoló lesz, hogy ezt a sokkot egyesek, nem tudják majd elviselni, ezért halálos bűnben meghalhatnak.

Friss topikok

Archívum

Isten, az Atya nem fogja tovább bűnös tetteiteket eltűrni…

2011.07.25. 17:53 hirekhir

Figyelmeztetésem ezeknek a vezetőknek, legyenek bárhol és bárkik a világon,  a következő: ha igazságtalanul fájdalmat és nélkülözést okoztok embertársaitoknak, akkor Atyám keze hamar le fog azokra az országokra és helységekre sújtani,  ahol éltek. Bűnös tetteiteket nem fogja tovább eltűrni. Rejtőzzetek el,  ha azt akarjátok,  de ennek semmi értelme. Romboló fegyvereitek meg lesznek semmisítve. Az a bánásmód, ahogyan embertársaitokkal bántok, olyan helyzetet fog teremteni, amiért Istennek az Örök Atyának felelni fogtok,  ha tetszik nektek, ha nem. Felelőségetek legyen erkölcsös, mert végül is cselekedeteitek után lesztek megítélve.

Vezessétek embertársaitokat szeretettel, legyetek figyelemmel és méltóságteljesek testi és morális jólétükre való tekintettel.  Ha elvonjátok embertársaitok vallási jogait,  vagy bármilyen diktatúra alá helyezitek őket, ami arra kényszeríti őket,  hogy a politikai egység nevében ne tudják vallásukat gyakorolni,  akkor ti el lesztek veszve. Nemcsak tetteitekért fogtok felelni, hanem az ítélet is szigorú lesz fölöttetek. Egyesek közületek,  akik embertársaiknak Isten , az Örök Atya nevében, hűséget esküdtek, mégis igazságtalan, új törvényeket hoznak be, amelyek által megvonják jogaitokat,  hogy élelmiszerhez, vagy lakáshoz jussatok, vagy elveszik a vallási szabadságotokat, ezek Isten haragjával és lesújtó kezével kell szembe nézzenek.

A világ most szenved, mert országaiban diktatúra uralkodik, és mégsem azokon a helyeken, ahol ti azt hiszitek, hogy ez a helyzet. A világ a pénzügyi nehézségek miatt is szenved,  amelyet a sebezhető csenevészek okoznak. Azt mondom most azoknak a vezetőknek,  akiknek még van egy kis keresztény együttérzésük: harcoljatok azért a jogért,  hogy tanításaim, döntéseiteket befolyásolni tudják ,  ami mindenütt hatással lesz gyermekeimre.

 

Mindazoknak,  akik hatalmuk erejével több országot elnyomnak, azáltal,  hogy az emberiséget ellenőrzés alatt tartják, ami nemzetről – nemzetre kihatással lesz és ez a nyomorba dönti őket,  azt mondom, hogy legyetek tudatában annak,  hogy cselekedetek meg lesz bűntetve. Az Isten,  az Örök Atya eddig türelmes volt,  abban a reményben,  hogy fel fogjátok ismerni azt,  hogy milyen haszontalan úton jártok. Helyette elit csoportosulásként nyomultatok előre,  akik magukat fontosabbnak tartják, a maradék emberek fajtánál. Figyelmeztetlek benneteket cselekedeteitek katasztrófában fognak végződni. A gazdagságtól, az uralkodástól és a kapzsiságtól való függőségetek, nemcsak meztelenül és megsebzetten hagy majd vissza benneteket, hanem sokkal rosszabb állapotba fogtok kerülni azoknál,  akiket a hatalom visszaélésével meggyaláztatok.

Eljött a harc ideje,  hogy a világ megszabadulhasson a gonosztól és sátán uralkodásától. Isten, az Örök Atya most azon van, hogy felébresszen benneteket, ezért eloldja a katasztrófák kötelékét, ide tartoznak a  temérdek földrengések, tsunamik és az árvizek. Összeesküvésetek a világ vezetőinek és a vallási vezetők megdöntésére, vagy hogy ellenőrző intézkedéseket hozzatok beleértve az egy – világ – pénznem behozatalát,  nem fog figyelmen kívül maradni.

Mivel ti is látjátok,  hogy ezek az események most vannak kibontakozóban,  nehezetekre fog esni letagadni ezeket. Ezek az események megtörik vak hatalomvágyaitokat. Tisztában lesztek azzal, hogy tévúton haladtok.

És amikor mindez megtörténik, én ott leszek és várni fogok. Rohanni fogtok Hozzám, de nemcsak azért,  hogy bocsánatot kérjetek, hanem,  hogy szeretetetekkel elégtételt adjatok Nekem.

Ti pedig gyermekeim,  nektek alapjában mély szeretet van szívetekben Irántam, legyetek az Èn legnagyobb reménységem a gonosz és az egész világ igazságtalan politikai korrupció leküzdésében. Imádkozzatok azért a segítség kegyelemért,  hogy visszatérhessetek Hozzám.

 

 


komment

Címkék: üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés

süti beállítások módosítása