2011, április 29, 15:15 óra
Szeretett leányom, az alázatosság egy olyan lecke, amit meg kell tanuljanak mindazok, akik Birodalmamba be akarnak jutni.
Az alázatosság kicsinységeteket mutatja meg szemeim előtt, ami által ti, Engem, Megváltótokat, a Isten emberré vált Fiát tiszteltek. Az alázatosság nélkül, útjaitokat a bűszkeség keresztezné. Semmit sem ér az, hogyha azt állítjátok magatokról , hogy alkalmasak vagytok Királyságomra.
A mai világban, az alázatosságot már nem tartják elfogadhatónak, abban a világban, ahol az érvényesülés képességét és azt az óhajt, hogy egyre jobbakká válljanak(a munkában) és másokkal szemben minél több sikert érjenek el, csodálatos tulajdonságnak tartják. A mai világban ignorálják mindazokat, akik nem emelik ki önmagukat, vagy akik nem önbizalommal és arroganciával törtetnek előre. Az alázatosság és a nagyvonalúság tulajdonságát úgy tekintik, mintha gyengesség lenne – nem tartják őket arra érdemesnek, hogy saját társaságaikba befogadják őket. Pedig, az erény a kulcs a Mennyország kapúinak átlépéséhez, és nem más, mint a bűszkeség ellentéte. Tehát, ami ebben az életben a sikert jelenti, ami a jólét és a gazdagság kulcsa, az egyenlő avval a formulával, ami benneteket halálotok után a sötétségbe vezet.
Az alázatosság, valójában a legfontosabb erény, ami által elfogadjátok, hogy mindennek előtt Teremtőtöknek kell szolgáljatok. Azáltal, hogy jelentéktelenségeteket kinyílványítjátok meghírdetítek Isten dícsőségét.
Az alázatosság egy olyan erény, ami nemcsak Szemeim előtt értékes, hanem a lelketek fejlődésének egyik fontos alapvető része. Ez azt jelenti, hogy önmagatokkal szemben másokat kell előnybe részesítsetek, Isten dícsőségére. Mégis olyan könnyen és gyorsan lehet a bűszkeség állapotába kerülni.