Ne fogadjátok el a jelet. Ha közületek ezt többen is megtagadják, akkor számszerűen erősebbek lesztek. A jel – az állat jele - a ti pusztulásotok lesz. Ez nem olyan lesz, mint amilyennek látszani fog. Ha beleegyeztek, akkor egyre jobban és jobban fognak benneteket félre állítani.
Óvakodjatok a csaló tervétől, amely arra irányul, hogy eltüntessen az Örök Atyára vonatkozó minden jelet és hogy kitörölje életetekből a Szentírás tanításait. Ezt megfogjátok tapasztalni az iskolákban, az egyetemeken, a kórházakban és országaitok alkotmányában. A legnagyobb iszonyatos dolog, ami mély fájdalmat okoz Nekem, akkor lesz amikor eltörlik a Szentírás tanításait, éspedig éppen azok teszik ezt, akik rendszeres gyakorlói Isteni Üdvözítőjük iránti tiszteletüknek. Nagyon közel van az az idő, amikor látni fogjátok, hogy az Èn Igémet és az Igazság tanítását eltörlik, sőt bűntetendő lesz.
Gyermekeim, ti az Èn Nevemben sokat fogtok szenvedni. Ezért a gonosz erők a felelősek. Őket a sátán vezeti. Mindenütt megfogjátok őket találni, legfőképpen azokban a mérvadó hivatalokban, amelyektől túlélésetek érdekében függeni fogtok. Gyermekeim, ne aggódjatok önmagatokért. Inkább azokért a szegény félrevezetett lelkekért aggódjatok, akiket a csaló úgy megfertőzött, hogy most nehezükre esik megszabadulniuk tőle, mert ilyen erős az ő fogása. Nem lehet bízni ezekben az emberekben. Vigyázzatok arra, hogy milyen kapcsolatba kerültök velük. Szorításuk olyan nagy lesz, mint a csavarhúzóé, mert ők majd mindent uralni akarnak. Azt fogjátok megállapítani, hogy őket nagyon lesz leküzdeni, mert a túlélésetekhez szükséges dolgokat fogják uralni, mint: a bank, az ingatlan, az adó és az élelmiszer.