HTML

A nagyfigyelmeztetés !

Európában egy újabb látnoknő teszi közé az Isteni Üzeneteket, melyeket November 2010- től február 2011- ig kapott Urunktól, Jézus Krisztustól Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni 2011 Márc. 1 – Európában egy újabb látnoknő állítja, hogy 2010 Novemberétől Isteni üzeneteket kap, úgy a Szűzanyától, mint szeretett Fiától Jézus Krisztustól. Ezek az üzenetek megtalálhatók angolul, az eredeti Weboldalon: www.thewarningsecondcoming.com Az üzenetek, próféciákat és keresztény tanításokat tartalmaznak, hogy Jézus második eljövetelére felkészítsék az emberiséget. Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetésre vonatkoznak, Isten nagy Irgalmasságára, amely a látnoknő szerint nemsokára beteljesedik, de a pontos dátum nem ismert előtte. A világon mindenki, aki hét évnél idősebb, látni fogja bűneit, hogy mélyen megbánhassa azokat és hogy megtérhessen még az Ìtélet előtti utolsó napon.. A látnoknő szerint nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre az emberiség jól felkészüljön, mert az esemény olyan sokkoló lesz, hogy ezt a sokkot egyesek, nem tudják majd elviselni, ezért halálos bűnben meghalhatnak.

Friss topikok

Archívum

A sátán napjai megvannak számlálva

2011.07.21. 18:26 hirekhir

A sátán tudja,  hogy itt a Földön megvannak számlálva napjai,  ezért arra fog törekedni,  hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek,  hogy mindenben kárt tehessenek.  Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket,  de csak rövid ideig fognak tartani.

Gyermekeim,  a hít,  amely a mindennapos rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiírtásában. Vonuljatok vissza gyermekeim és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szíveitekbe,  úgy,  hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek,  hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket,  hogy amikor az Èg és Föld egyesülni látszik,  készen legyetek az örök életre.

Hétköznapjaitokban is kövessétek példámat. Hordozzátok  keresztemet, még akkor is, ha túl nehéznek tűnik számotokra. Sohase féljetek felvenni keresztemet,  mert csak annyit kell hordoznotok,  amennyire képesek vagytok.

komment

Címkék: üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés

Most kezdődik az egész világon, a lelkimegújulás

2011.07.21. 18:10 hirekhir

Most már érezhető az egész világon,  hogy újjá született az önfeláldozás és a tisztelet Irántam, az Örök Atya és az én szeretett Anyám iránt.  Habár ez még egyértelműen nem látszik, mégis ez lesz az az erős lelkimegújulás, ami gyermekeim védelmében nagy segítség lesz és azoknak is, akik erfordulnak Tőlem. Az Evangélium szavaira újra odafognak figyelni,  mert az emberek éhezni fognak az igazság után. Mivel a Megtísztulás folyamata egyre erősödni fog és az egész világra kiterjed, úgy fogják ismét megnyítni Előttem a lelkek, a szeretetben üres szíveiket.

Mivel a szeretet,  híveim világossága által egyre jobban lesz érezhető, ezért a sátán támadásai egyre gyengébbek lesznek és így kevesebb lesz a rossz cselekedetek száma is. A sátán veszíteni fog

komment

Címkék: üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés

Felhívás a gyilkosság és abortusz megállítására

2011.07.21. 18:08 hirekhir

2010,  Dec. 16,  13:10 òra

Ìrjad gyermekem a következőket: a gyilkosság, amely, által ártatlanok esnek áldozatul, egyike a legnagyobb bűnöknek, amit egy ember testvére ellen elkövethet. Ez a legsúlyosabb bűn,  amelyet a test ellen el lehet követni és ez nagy fájdalmat okoz Nekem. A mai világban egyre nő a tisztelet hiánya az emberi élet iránt.

Az élet, Isten értékes ajándéka. Egy embernek sincs joga ahhoz,  hogy elvegye egy másik ember életét. Egyetlen embernek sincs joga ahhoz,  hogy egy gyermek életét kioltsa,  hogy megszakítsa első lélegzetvételét születése pillanatában. Ez a bűntett undorító és abban az esetben,  ha nem bánják meg, megbocsáthatatlan. Az Örök Atya a fogantatás pillanatában teremt meg minden lelket. Az Èn szeretett gyermekeim, azok a kis ártatlan lelkek, saját édesanyuk által gyilkoltatnak meg, megtagadva tőlük a megszületés kegyelmét. Ezeknek a lelkeknek pedig az lenne a küldetésük,  hogy ápolják és gondozzák szüleiket.

komment

Címkék: üzenetek jézus pokol abortusz gyilkosság szabadkőműves sátán nagyfigyelmeztetés

Mánia a prominens személyek körül

2011.07.21. 18:06 hirekhir

Ma már mindenki számára egyértelmű,  hogy a fiatalok teljesen elvesztették tájékozódási képességüket,  így egyre jobban a bálványimádásba merültek. A legtöbb esetben azok a bálványok, amelyeket fiatal gyermekeim imádnak nem a világosságtól származnak. Sokan az ördögnek adták el a lelküket, ez tény, amivel még büszkén hencegnek is.

A zene és a szavak hipnotikus vonzóereje,  arról győzi meg gyermekeimet,  hogy számukra ez az egyetlen igaz út, ezért ezt kell követniük.. A sátán erkölcstelen vonzóereje arra búzdítja híveit,  hogy utánozzák őt. Ha ezt teszik gyermekeim,  akkor  az örök sötétség szívja magába őket,  mert hátat fordítanak a világosságnak. A  mai világ prominens személyeivel kapcsolatos mánia, félelmet kelt gyermekeimben,  mert ők állandóan csak arra törekednek,  hogy ugyanolyan magasra kerüljenek, mint azok,  akik ezt már élvezik, csakhogy azok, a csalót követik és ugyanezt várják el gyermekeimtől is.

 

komment

Címkék: üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés

Felszólítás minden Egyházhoz és Felekezethez, hogy egyesüljenek a Gonosz ellen

2011.07.21. 18:04 hirekhir

Halljátok meg hívásomat,  most az egész világ  Egyházaihoz szólok. A világ minden gyermeke és híve Hozzám tartozik. Közületek sokan követik Egyházaitok és Isten,  az emberiség Megváltójának tanításait. Ez rendben van. Sokan közületek az Örök Atya tanításait különbözőképpen  értelmezik. Ez annak a következménye,  hogy a próféták,  már kezdettől fogva különbözőképpen értelmezték a tanításokat.

 

komment

Címkék: európai üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés látnoknő

A hívők felhívása az elveszett lelkek megtérítésére

2011.07.21. 18:01 hirekhir

(2011-Nov. 26,  déli 12 óra)

Szeretett Leányom,  a Szentháromság egyesül és eggyé válik veled,  hogy az Isteni Igazságot a világ minden lelke számára sürgősen továbbítani tudjad.

Leányom, most velem együtt egyesülve a szíved mélyén te is érzed a fájdalmat és a szenvedést az emberésig iránt. Elveszett hitük és jövőjükért érzett aggodalmad miatt,  mély szomorúságot érzel és félelem tölt el most téged.

Hűséges híveim most  az egész világon, egyesülnek a szeretet köteléke által,  hogy a lelkekért harcoljanak és megmentsék őket az örök kárhozattól. Akik engem követnek, minden nemzetből,  ők a világosság gyermekei.

 

komment

Címkék: európai üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés látnoknő

Harcolni fogok közületek minden egyes emberért

2011.07.21. 17:58 hirekhir

Szemeim előtt ti mind egyformák vagytok lehettek gyermekek, teenagerek, fiatal felnőttek,  középkorúak,  öregek, Èn  közelebb hozlak Szívemhez benneteket, és a végsőkig fogok harcolni értettek. Ti vagytok az én drága és szeretett családom,  amelynek mindenki tagja közületek. Senki sincsa kizárva,  még azok sem,  akik nem fogadják el létezésemet.

Még azokat is szeretem, akik engem utálnak. Szeretetem szenvedélyes,  ami fölülmúlja képzeleteteket és én mindent meg fogok tenni,  ami csak hatalmamban áll,  hogy visszatereljelek benneteket nyájamhoz. Nem fogom olyan könnyen lelkeiteket feladni.

 

Kérlek benneteket forduljatok Hozzám

Mindegy,  hogy mennyi kétség van bennetek,  kérlek forduljatok Hozzám és hagyjátok,  hogy  megtöltsem szíveteket Isteni szeretetemmel.  Egyedül csak a szeretet megízlelése fog benneteket segíteni abban,  hogy felkészülhessetek arra az örök életre,  amelyet Velem,  az Örök Atyával és testvéreitekkel fogtok élni. Ez a ti örökségetek, a jogos örökségetek.

komment

Címkék: európai üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés látnoknő

Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit

2011.07.21. 16:15 hirekhir

Imádkozzátok,  imádkozzátok,  imádkozzátok (főleg most),  az Isteni Irgalmasság imáit, a  saját lelketekért és a hitetlenek lelkéért.  Az imacsoportok segíteni fognak nektek az Igazság terjesztésében és azokat  is hitre segíthetik,  akik azt sem tudják,  hogy honnan jöttek és hová mennek. Mindez elősegíti azt,  hogy az evangélikus felvilágosítás elterjedhessen,  ami máris érezhető a világ minden táján.

Az eddigi üzenetek próféciái már beteljesedésben vannak és az események sorozatosan bekövetkeznek és második eljövetelem is egyre közeledik.

 

komment

Címkék: európai üzenetek jézus engesztelés nagyfigyelmeztetés látnoknő irgalmasság rózsafüzér

Mindenkire az Èn szemeimmel nézzetek

2011.07.21. 16:14 hirekhir

Mindig az Èn szemeimmel nézzetek barátaitokra,  családtagjaitokra,  szomszédaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik,  akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok,  anélkül,  hogy ismernék ennek okát. Kövessétek példámat és akkor segítségemre lesztek,  elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat  és a szenvedések elfogadása által,  velem együtt egyesülve,  lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó,  akiknek még el kell hagyniuk a Földet és azok akik a Tisztítótűzben az Ìtéletre várakoznak.

 

komment

Címkék: európai üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés látnoknő

Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

2011.07.21. 16:12 hirekhir

Üzenet  ( 2011, jan. 28.   0:15 – 1:00)

A mai éjszakán,  kedves leányom,  kegyelmem által megerősítettelek,  hogy ezt a szent munkát folytatni tudjad.  Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által,  hamarosan be fogod tudni  fejezni az Igazság Könyvét.  Tudom,  hogy elvonják figyelmedet és hogy neked milyen nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Ezért  boldog vagyok,  hogy megteszed,  de sok időnk már nincs.

A világ különleges ajándékban részesül – az Igazság Könyve – , hogy megmutassa gyermekeimnek,  hogy mit kell tenniük most ahhoz,   hogy felkészülhessenek a Figyelmeztetésre,  a lélek megvilágosítására.  Ez a könyv nagy segítség  az emberiségnek,  hogy kellőképpen felkészülhessen második eljövetelemre.

 

komment

Címkék: európai üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés látnoknő

süti beállítások módosítása