Szeretett leányom, írdd a következőket: Azok a kétségek, már várhatóak voltak, amelyek lelekedet felkeresték. Igen, téged is kísért a csaló, hogy elfordulj Tőlem, de nem fog neki sikerülni, mert te Hozzám tartozol.
Szeretett leányom, te sokkal erősebb vagy, mint gondolnád, mert nagyon kevés kiválasztott lélek lenne képes arra, hogy eleget tegyen ennek a szent kérésnek, úgy, ahogyan azt te teszed. Bátorság kell ahhoz, hogy eltudjad viselni azt, ahogyan, előtted kinyílvánítom önmagam. Nem szaladtál el rémült félelmedben. Már az első pillanatban tudtad, hogy ezek Isteni szent közlemények.
Rövidesen különleges megvilágosodásban lesz részed, melynek hatására eltűnnek kétségeid. Amikor ez megtörténik, lelked még jobban meg fog nyílni, hogy befogadhassa azokat a különleges kegyelmeket, amelyekre azért lesz szükséged, hogy ezeket az üzeneteket bátorsággal és határozottsággal tudjad továbbítani.
Igen, leányom, a legnagyobb meglepedésedre, téged választottalak ki, hogy felkészítsd az emberiséget a Megtisztulás folyamatára, arra a tisztulásra, amely János Könyvében is megtalálható, és ami nemsokára bekövetkezik. Szeretet leányom, amikor megszabadulsz a félelemtől, a vonakodástól és a bizonytalanságtól, el fogod végezni ezt a különleges feladatot, amelyre felkértelek.
Tedd azt amit most mondok neked: mindennap, délután háromkor imádkozz Isteni Irgalmasságomhoz, a lelkek megmentéséért. Továbbra is imádkoznod kell a rózsafüzért, amelyet drága Anyám a világnak adott, hogy együttmüködve Velem, felkészítse a világot második eljövetelemre.
Az útóbbi időben, nagyon sok lélek kárhozik el, mert az ördög naponta ragadja el őket Tőlem. Semmit sem tudok értük tenni. Kérlek segíts Nekem, szegény lelkük megmentésében! Gondolj mindig arra, hogy mi a te feladatod. Segíts, hogy szemük felnyíljon, és ezáltal menekülésükre lehetőséget kaphassanak. Megfogod érteni, hogy ez miért ilyen fontos, ha továbbra is a végeredményt tartod szemeid előtt és azt is, hogy miért lett ez elhívatás számodra. Mindez tiszta szeretetem jelképe, azé a szereteté, amelyet Szent Szívem által minden gyermekem számára tartogatok.
Szemléld a következőképpen: az odaadó szülők szeretetének nincs határa. Amikor egy gyermek megtéved és a kárhozat útjára tér, akkor szüleinek olyan nagy szívfájdalmat okoz a bánat, mintha szívüket tőr döfné át.
Minden szülő, aki gyermekeit szereti, a végsőkig fog értük harcolni. Sohasem adják fel. Velem is így van ez. Mindent megfogok tenni, ami Isteni hatalmamban áll, hogy szívüket visszahozzam Szívemhez, de szabad akaratukat mindig tiszteletben fogom tartani. Leányom, ebben te segítségíteni fogsz Nekem.
Az engedelmességre és a teljes önátadásra nem kell emlékeztesselek. Ez a te elhívatásod, amiért kiválasztottalak. Vedd kardodat. Harcolnod kell a te Isteni Megváltód oldalán, mert ez az utolsó próbálkozás arra, hogy gyermekeim még az ítélet előtt meggyógyuljanak.
Menj most békével és szeretettel, hogy testemet magadhoz vehesd
A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus