HTML

A nagyfigyelmeztetés !

Európában egy újabb látnoknő teszi közé az Isteni Üzeneteket, melyeket November 2010- től február 2011- ig kapott Urunktól, Jézus Krisztustól Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni 2011 Márc. 1 – Európában egy újabb látnoknő állítja, hogy 2010 Novemberétől Isteni üzeneteket kap, úgy a Szűzanyától, mint szeretett Fiától Jézus Krisztustól. Ezek az üzenetek megtalálhatók angolul, az eredeti Weboldalon: www.thewarningsecondcoming.com Az üzenetek, próféciákat és keresztény tanításokat tartalmaznak, hogy Jézus második eljövetelére felkészítsék az emberiséget. Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetésre vonatkoznak, Isten nagy Irgalmasságára, amely a látnoknő szerint nemsokára beteljesedik, de a pontos dátum nem ismert előtte. A világon mindenki, aki hét évnél idősebb, látni fogja bűneit, hogy mélyen megbánhassa azokat és hogy megtérhessen még az Ìtélet előtti utolsó napon.. A látnoknő szerint nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre az emberiség jól felkészüljön, mert az esemény olyan sokkoló lesz, hogy ezt a sokkot egyesek, nem tudják majd elviselni, ezért halálos bűnben meghalhatnak.

Friss topikok

Archívum


Benedek pápa napjai meg vannak számlálva

2011.07.30. 13:30 hirekhir

2011, jun. 1, csütörtök, 11:00 Szeretett leányom, Szent Nevemért,  te már többször is próbára voltál téve, azért,  hogy hátat fordíts az Igazságnak. Ez rendszeresen elő fog fordulni.   Hiszen egy nap sem fog eltelni anélkül, hogy a csaló ne…

komment

Címkék: üzenetek pápa jézus szabadkőműves sátán antikrisztus papság nagyfigyelmeztetés

Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata

2011.07.30. 11:24 hirekhir

2011, jun.15, szerda; 10:00 Leányom, ma azokat a hűséges követőimet figyelmeztetem, hogy legyenek óvatosak, akik nyilvánosan hirdetik Nevemet,  mert Igazságom Tanításait követik. Minden követőmet szeretem, különösen azokat, akik ebben az időben alázatot…

komment

Címkék: üzenetek pápa jézus papság nagyfigyelmeztetés

Az állat jele

2011.07.23. 18:18 hirekhir

 Ne fogadjátok el a jelet. Ha közületek ezt többen is megtagadják,  akkor számszerűen erősebbek lesztek. A jel – az állat jele -  a ti pusztulásotok lesz. Ez nem olyan lesz,  mint amilyennek látszani fog. Ha beleegyeztek,  akkor egyre jobban és jobban…

komment

Címkék: üzenetek pápa jézus pokol control szabadkőműves sátán vatikán ellenőrzés új világrend papság diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés keresztény üldözés verichip positive id

A világhatalom, az Antikrisztus és az állat jele

2011.07.23. 18:14 hirekhir

2010. Nov. 15, Hétfő, 11óra Most már felismered az Igazságot és üzeneteimet a valóságnak megfelelően fogadod el. Leányom,  írjad a következőket: az a sebesség amellyel a jövendölések kibontakoznak,  az mindenki számára világos lesz. Az első jelek egyikének…

komment

Címkék: üzenetek pápa háború jézus pokol gyilkosság szabadkőműves bűn sátán ellenőrzés új világrend jelenések könyve papság hamis próféta diktátorok nagyfigyelmeztetés keresztény üldözés verichip positive id globális oltás

Az Egyházakat betiltják

2011.07.23. 18:08 hirekhir

Ti, gyermekeim  akik bátorságaitokat összegyűjtitek és az Egyházhoz visszatértek,  sohase féljetek imádkozni és hiteteket nyíltan kimutatni. Sokan közületek, akik most Egyházamat természetes dolognak tartják,  nem fogják majd ezt tenni. Előttük csak akkor fog az…

komment

Címkék: üzenetek pápa háború jézus pokol gyilkosság szabadkőműves sátán vatikán ellenőrzés új világrend jelenések könyve papság hamis próféta diktátorok nagyfigyelmeztetés globális oltás

Titkos találkozók

2011.07.23. 17:59 hirekhir

Eltelve önmaguktól, saját köreikben titokban találkozgatnak és megtalálhatóak az élet minden területén. Nemcsak kormányaitok székházainak folyósóin találjátok meg őket,  hanem a törvényszéken, a rendőrségen,  a kereskedelemben, a tanügyben és a hadseregnél…

komment

Címkék: üzenetek jézus pokol új szabadkőműves sátán ellenőrzés papság világrend diktátorok nagyfigyelmeztetés

Terv Benedek pápa megdöntésére

2011.07.23. 17:55 hirekhir

Tervek vannak arra is készülőben,  hogy  hogyan vegyék át a hatalmat az Egyházak, a különböző vallási felekezetek és a Vatikán fölött is. Az Èn szeretett Benedek pápám, azokkal van körülvéve,  akik a megdöntését tervezik.A világ különböző…

komment

Címkék: üzenetek pápa jézus vatikán papság nagyfigyelmeztetés

A papok szenvedni fognak

2011.07.22. 16:12 hirekhir

Híveim hadserege, bátran fog Engem megvédeni. De lesznek olyanok is, akikről nem is gondolnátok azt, beleértve az én keresztény Egyházam vezetőit is, hogy a gonosz és a élősködői oldálára fognak állni. Őket hitük gyengesége miatt csábítják majd el. Megfogjátok azt is…

komment

Címkék: üzenetek pápa jézus papság nagyfigyelmeztetés

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011.07.22. 16:10 hirekhir

Ó, szeretett leányom,  ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan,  hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra. Kérlek, hallgass meg  figyelmesen.  Tudom,  hogy saját életed lefoglal…

komment

Címkék: üzenetek jézus gyilkosság papság nagyfigyelmeztetés

süti beállítások módosítása