HTML

A nagyfigyelmeztetés !

Európában egy újabb látnoknő teszi közé az Isteni Üzeneteket, melyeket November 2010- től február 2011- ig kapott Urunktól, Jézus Krisztustól Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni 2011 Márc. 1 – Európában egy újabb látnoknő állítja, hogy 2010 Novemberétől Isteni üzeneteket kap, úgy a Szűzanyától, mint szeretett Fiától Jézus Krisztustól. Ezek az üzenetek megtalálhatók angolul, az eredeti Weboldalon: www.thewarningsecondcoming.com Az üzenetek, próféciákat és keresztény tanításokat tartalmaznak, hogy Jézus második eljövetelére felkészítsék az emberiséget. Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetésre vonatkoznak, Isten nagy Irgalmasságára, amely a látnoknő szerint nemsokára beteljesedik, de a pontos dátum nem ismert előtte. A világon mindenki, aki hét évnél idősebb, látni fogja bűneit, hogy mélyen megbánhassa azokat és hogy megtérhessen még az Ìtélet előtti utolsó napon.. A látnoknő szerint nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre az emberiség jól felkészüljön, mert az esemény olyan sokkoló lesz, hogy ezt a sokkot egyesek, nem tudják majd elviselni, ezért halálos bűnben meghalhatnak.

Friss topikok

Archívum


A Közel – Kelet „felszabadítói“ a zsidókat akarják ellenőrizni

2011.07.30. 12:55 hirekhir

2011, jun. 11, szombat, 22:00 Szeretett leányom, ez nem más, mint szeretet, ami által  ma este hozzád szólok. Nemsokára egyre több követőim fognak egyesülni, hogy a csaló ellen harcoljanak. Éppen most, ő (a sátán)  és a gazdag, befolyásos csoportok,  akik…

komment

Címkék: üzenetek jézus gyilkosság control szabadkőműves sátán ellenőrzés antikrisztus új világrend hamis próféta arab világ diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés verichip positive id

Utasítsátok el a New Age spirituális munkáját…

2011.07.25. 18:42 hirekhir

2011, május 15, vasárnap, 17:00 Drága szeretett leányom, felhívom minden hívemet (követőimet), hogy ítéljék el a New Age szervezet munkálkodásait, amely kezében tartja a világot. A kereszténység mindig elsődleges célpont volt a sátán számára. Azért mert ő annyira ravasz,…

komment

Címkék: üzenetek jézus pokol control szabadkőműves sátán new age jelenések könyve hamis próféta diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés positive id globális oltás

Földrengés Európában és Világháború…

2011.07.24. 16:21 hirekhir

2011. március 18. éjfél Szeretett Leányom, nagy szeretettel jöttem, hogy beszéljek Veled ma este. Ismerem a gyötrelmet, kínt, amit elszenvedsz most. A szenvedés, amit most felajánlottál a lelkekért azt jelenti, hogy a lelkek szembenéztek volna a kárhozattal, ha nem tetted volna ezt…

komment

Címkék: üzenetek háború jézus control szabadkőműves ellenőrzés antikrisztus új világrend arab világ diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés verichip globális oltás

Sátán káoszt okoz és pusztításokat végez az egész világban, de napjai már nagyon nagyon rövidek (meg vannak számlálva)

2011.07.24. 16:09 hirekhir

2011; Május 4; 20:45 óra Szeretett leányom,  a világ és azok is,  akik a tanításaim Igazságaival szemben alusznak,  most nagyon sürgősen meg kell hallgassák Szent Szavaimat (Igéimet). Miközben a világban a nyugtalanság egyre fokozódik,  ti szálljatok…

komment

Címkék: üzenetek jézus control szabadkőműves sátán ellenőrzés antikrisztus új világrend jelenések könyve arab világ diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés keresztény üldözés verichip positive id

Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011.07.24. 16:06 hirekhir

Figyeljétek meg , hogy a harmadik egységet Oroszország és Kína fogja alkotni,  hogy szakadást okozzanak a világban. Nagyon közel az az idő, amikor mindazok közületek,  akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták,  felismerik ennek a sötét politikai…

komment

Címkék: kína üzenetek oroszország háború jézus pokol gyilkosság control szabadkőműves ellenőrzés antikrisztus új világrend hamis próféta diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés verichip positive id

Most készüljetek fel arra, hogy elkerülhessétek az állat bélyegének felvételét

2011.07.24. 16:00 hirekhir

Sok esemény van most beteljesedésben, úgy a Földön,  mint az Mennyben,  amelyek megfordítják a történelem folyamatát. Ezalatt az idő alatt készüljetek fel.  Már megmondtam nektek előre,  hogy a pénz pánikba ejt majd benneteket, tehát próbáljátok…

komment

Címkék: üzenetek háború jézus gyilkosság control ellenőrzés új világrend jelenések könyve hamis próféta diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés keresztény üldözés verichip positive id globális oltás

Az üdöztetés a vörös sárkány által és azok által, akik nem az Istentől valók…

2011.07.24. 15:36 hirekhir

 Noha,  a sátán, a szegény tévútra tért hívei által, ki fog emelkedni, azok által, akiket elvont Tőlem,  az örök megváltás egyetlen reményétől,  ez mégis csak rövid ideig fog tartani. Ez egy félelmetes periódus lesz – figyelmeztetnem kell benneteket…

komment

Címkék: üzenetek háború jézus pokol control szabadkőműves bűn sátán ellenőrzés hamis próféta arab világ diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés positive id globális oltás

Az Antikrisztus

2011.07.23. 18:22 hirekhir

 Ennek az undorító csalónak sok gyermekem fog áldozatul esni. Legyetek résen. A világban úgy fogják őt megismerni mint a szeretet,  a béke és a harmonia hírnökét. Az emberek térdre fognak előtte borulni és imádni fogják őt. Megmutatja majd nektek,  hatalmát…

komment

Címkék: üzenetek háború jézus pokol gyilkosság control szabadkőműves bűn sátán ellenőrzés antikrisztus új világrend jelenések könyve hamis próféta diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés verichip positive id globális oltás

Az állat jele

2011.07.23. 18:18 hirekhir

 Ne fogadjátok el a jelet. Ha közületek ezt többen is megtagadják,  akkor számszerűen erősebbek lesztek. A jel – az állat jele -  a ti pusztulásotok lesz. Ez nem olyan lesz,  mint amilyennek látszani fog. Ha beleegyeztek,  akkor egyre jobban és jobban…

komment

Címkék: üzenetek pápa jézus pokol control szabadkőműves sátán vatikán ellenőrzés új világrend papság diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés keresztény üldözés verichip positive id

A világhatalom, az Antikrisztus és az állat jele

2011.07.23. 18:14 hirekhir

2010. Nov. 15, Hétfő, 11óra Most már felismered az Igazságot és üzeneteimet a valóságnak megfelelően fogadod el. Leányom,  írjad a következőket: az a sebesség amellyel a jövendölések kibontakoznak,  az mindenki számára világos lesz. Az első jelek egyikének…

komment

Címkék: üzenetek pápa háború jézus pokol gyilkosság szabadkőműves bűn sátán ellenőrzés új világrend jelenések könyve papság hamis próféta diktátorok nagyfigyelmeztetés keresztény üldözés verichip positive id globális oltás

süti beállítások módosítása