HTML

A nagyfigyelmeztetés !

Európában egy újabb látnoknő teszi közé az Isteni Üzeneteket, melyeket November 2010- től február 2011- ig kapott Urunktól, Jézus Krisztustól Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni 2011 Márc. 1 – Európában egy újabb látnoknő állítja, hogy 2010 Novemberétől Isteni üzeneteket kap, úgy a Szűzanyától, mint szeretett Fiától Jézus Krisztustól. Ezek az üzenetek megtalálhatók angolul, az eredeti Weboldalon: www.thewarningsecondcoming.com Az üzenetek, próféciákat és keresztény tanításokat tartalmaznak, hogy Jézus második eljövetelére felkészítsék az emberiséget. Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetésre vonatkoznak, Isten nagy Irgalmasságára, amely a látnoknő szerint nemsokára beteljesedik, de a pontos dátum nem ismert előtte. A világon mindenki, aki hét évnél idősebb, látni fogja bűneit, hogy mélyen megbánhassa azokat és hogy megtérhessen még az Ìtélet előtti utolsó napon.. A látnoknő szerint nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre az emberiség jól felkészüljön, mert az esemény olyan sokkoló lesz, hogy ezt a sokkot egyesek, nem tudják majd elviselni, ezért halálos bűnben meghalhatnak.

Friss topikok

Archívum


Benedek pápa napjai meg vannak számlálva

2011.07.30. 13:30 hirekhir

2011, jun. 1, csütörtök, 11:00 Szeretett leányom, Szent Nevemért,  te már többször is próbára voltál téve, azért,  hogy hátat fordíts az Igazságnak. Ez rendszeresen elő fog fordulni.   Hiszen egy nap sem fog eltelni anélkül, hogy a csaló ne…

komment

Címkék: üzenetek pápa jézus szabadkőműves sátán antikrisztus papság nagyfigyelmeztetés

Üzenet a papoknak, püspököknek és a kardináloknak a hamis prófétákról

2011.07.30. 13:13 hirekhir

2011, jun.7, kedd, 15:15 Szeretett leányom,  szenvedtél, mert a csaló kínoz téged.  Erősen kell imádkoznod, hogy kibírjad támadásait. Vesd Belém teljes bizalmadat, aztán hagyd, hogy Èn foglalkozzam ezzel, fel kell ajánlanod az Èrtem kiállt szenvedést és ezt…

komment

Címkék: üzenetek jézus pokol szabadkőműves ellenőrzés antikrisztus new age új világrend jelenések könyve hamis próféta fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés verichip positive id

A Közel – Kelet „felszabadítói“ a zsidókat akarják ellenőrizni

2011.07.30. 12:55 hirekhir

2011, jun. 11, szombat, 22:00 Szeretett leányom, ez nem más, mint szeretet, ami által  ma este hozzád szólok. Nemsokára egyre több követőim fognak egyesülni, hogy a csaló ellen harcoljanak. Éppen most, ő (a sátán)  és a gazdag, befolyásos csoportok,  akik…

komment

Címkék: üzenetek jézus gyilkosság control szabadkőműves sátán ellenőrzés antikrisztus új világrend hamis próféta arab világ diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés verichip positive id

Figyelmeztetés mindazoknak, akik sátáni kultuszba bonyolódtak

2011.07.25. 17:42 hirekhir

011, május 30, hétfő, 22:00 Leányom,  most egyre erősebb leszel és Szent Akaratommal szembeni engedelmességed által figyelmeztetni tudod a világot mindarra ami még be fog következni. Amikor a bűnről beszélek,  akkor még nem azt az elvetemült bűnt…

komment

Címkék: üzenetek jézus pokol szabadkőműves sátán antikrisztus új világrend nagyfigyelmeztetés verichip

Földrengés Európában és Világháború…

2011.07.24. 16:21 hirekhir

2011. március 18. éjfél Szeretett Leányom, nagy szeretettel jöttem, hogy beszéljek Veled ma este. Ismerem a gyötrelmet, kínt, amit elszenvedsz most. A szenvedés, amit most felajánlottál a lelkekért azt jelenti, hogy a lelkek szembenéztek volna a kárhozattal, ha nem tetted volna ezt…

komment

Címkék: üzenetek háború jézus control szabadkőműves ellenőrzés antikrisztus új világrend arab világ diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés verichip globális oltás

Sátán káoszt okoz és pusztításokat végez az egész világban, de napjai már nagyon nagyon rövidek (meg vannak számlálva)

2011.07.24. 16:09 hirekhir

2011; Május 4; 20:45 óra Szeretett leányom,  a világ és azok is,  akik a tanításaim Igazságaival szemben alusznak,  most nagyon sürgősen meg kell hallgassák Szent Szavaimat (Igéimet). Miközben a világban a nyugtalanság egyre fokozódik,  ti szálljatok…

komment

Címkék: üzenetek jézus control szabadkőműves sátán ellenőrzés antikrisztus új világrend jelenések könyve arab világ diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés keresztény üldözés verichip positive id

Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011.07.24. 16:06 hirekhir

Figyeljétek meg , hogy a harmadik egységet Oroszország és Kína fogja alkotni,  hogy szakadást okozzanak a világban. Nagyon közel az az idő, amikor mindazok közületek,  akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták,  felismerik ennek a sötét politikai…

komment

Címkék: kína üzenetek oroszország háború jézus pokol gyilkosság control szabadkőműves ellenőrzés antikrisztus új világrend hamis próféta diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés verichip positive id

Az Antikrisztus

2011.07.23. 18:22 hirekhir

 Ennek az undorító csalónak sok gyermekem fog áldozatul esni. Legyetek résen. A világban úgy fogják őt megismerni mint a szeretet,  a béke és a harmonia hírnökét. Az emberek térdre fognak előtte borulni és imádni fogják őt. Megmutatja majd nektek,  hatalmát…

komment

Címkék: üzenetek háború jézus pokol gyilkosság control szabadkőműves bűn sátán ellenőrzés antikrisztus új világrend jelenések könyve hamis próféta diktátorok fenevad bélyege nagyfigyelmeztetés verichip positive id globális oltás

süti beállítások módosítása