HTML

A nagyfigyelmeztetés !

Európában egy újabb látnoknő teszi közé az Isteni Üzeneteket, melyeket November 2010- től február 2011- ig kapott Urunktól, Jézus Krisztustól Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni 2011 Márc. 1 – Európában egy újabb látnoknő állítja, hogy 2010 Novemberétől Isteni üzeneteket kap, úgy a Szűzanyától, mint szeretett Fiától Jézus Krisztustól. Ezek az üzenetek megtalálhatók angolul, az eredeti Weboldalon: www.thewarningsecondcoming.com Az üzenetek, próféciákat és keresztény tanításokat tartalmaznak, hogy Jézus második eljövetelére felkészítsék az emberiséget. Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetésre vonatkoznak, Isten nagy Irgalmasságára, amely a látnoknő szerint nemsokára beteljesedik, de a pontos dátum nem ismert előtte. A világon mindenki, aki hét évnél idősebb, látni fogja bűneit, hogy mélyen megbánhassa azokat és hogy megtérhessen még az Ìtélet előtti utolsó napon.. A látnoknő szerint nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre az emberiség jól felkészüljön, mert az esemény olyan sokkoló lesz, hogy ezt a sokkot egyesek, nem tudják majd elviselni, ezért halálos bűnben meghalhatnak.

Friss topikok

Archívum

Tiszteljétek Atyámat

2011.07.25. 18:40 hirekhir

Tiszteljétek Atyámat

2011, május 18, szerda, 17:00

Szeretett leányom, hiányoltam azt az időt, amit ígéreted szerint Rám akartál szánni. Megértem,  hogy nagyon elfoglalt az életed,  de ne feledd, hogy Én vagyok az élet, amelyet a mindennapi teendőd mellett előnyben kell részesítened.

Itt az ideje,  hogy az emberek becsületesen átgondolják életüket

Eljött az az idő,  amikor az emberek becsületesen át kell életüket gondolják. Minden ember az egész világon fel kell tegye a következő kérdést magának:  Hiszik –e  azt,  hogy Isten, az Örök Atya valójában létezik,  vagy sem? Miközben a végidő egyre jobban közeledik,  sok elhatározást kell hozni: Elfogadjátok gyermekeim azt a tényt,  hogy benneteket az Örök Atya teremtett? Ha igennel válaszoltatok,  akkor feleljetek a következő kérdésre:  Mennyi időt fordítotok arra,  hogy köszönetet mondjatok Neki az élet ajándékáért, családjaitokért, vagy barátaitokért? Továbbá az otthonaitokért, ahol éltek,  vagy az élelemért, amit esztek? Ha ezt nem teszitek meg, akkor nem vagytok az Igazság követői.

 

Mutassatok tiszteletet Atyám iránt

Mindazoknak,  akik valóban hisznek Istenben, mindennek Teremtőjében, a következőket mondom:  Nem tudjátok,  hogy az ima életfontosságú számotokra,  ha azt akarjátok, hogy részesei legyetek az elkövetkezendő dicsőséges életnek,  amelyet előre eltervezett Nektek? Beszélgessetek Vele mindennap. Mutassátok meg azt a tiszteletet Neki,  amelyet megérdemel,  mert ha nem mutattok figyelmességet Iránta,  akkor Engem bántotok meg.

Minden hűséges hívemnek azt mondom: Én, a ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus, megpróbálom veletek megértetni,  hogy milyen fontos tisztelni Atyámat.  Nem adják meg Neki azt a kellő figyelmet,  amit megérdemelne.  Sok embernél olyan Istenkép alakult ki az Atyáról,  mintha Ő szigorú lenne, vagy félelemkeltő és haragos. Olyan a tiszteletetek Iránta,  hogy az már az oldalát szúrja. Ha tudnátok,  hogy mennyire vágyódik szeretetetek iránt, akkor már ebben a pillanatban térdre borulnátok, és azt kérnétek Tőle,  hogy bocsásson meg nektek.

Kérlek benneteket,  imádkozzatok Istenhez,  az Atyához. Szüksége van a ti szeretetetekre. Szüksége van odaadásotokra. Az Atyámnak felajánlott ima, sok kegyelmet hoz számotokra. Ha az Én nevemben kéritek meg Őt,  hogy védjen meg és mentsen meg benneteket, csak ritkán utasítja vissza kéréseteket, megfelelően Szent Akaratának.

Isten, az Örök Atya nagyon szeretetteljes,  együttérző, és az Iránta való hűség nagy kegyelmeket és gyógyulást fog a világnak hozni.

Imádkozzatok Atyámhoz,  hogy elhárítsa a globális katasztrófákat

Imádkozzatok Atyámhoz, az Ő szeretett Fia nevében, hogy elhárítsa a globális katasztrófákat, és imáitokat meg fogja hallgatni. Továbbra is nagyon kevés keresztény kéri az Ő segítségét. Ő az embereket szeretetteljesen alkotta meg, saját képmására, de ezt elfelejtették. Tiszteljétek, dicsőítsétek Őt,  ami most nagyon fontos,  hogy segítsen a természeti katasztrófák enyhítésében,  amelyek a Nagy Szorongattatás idején, a Földön be fognak következni.

Atyám a kezében tartja a világot. Gyermekei azonban már nem tisztelik, vagy már nem imádják Őt. Miközben sátán továbbra is lopja a lelkeket, sokan elfelejtkeznek arról a tényről,  hogy csak egy hatalom létezik, és ez Isten hatalma. Az Ő Irgalmasságában meg fogja hallani segélykiáltásaitokat. Kérlek benneteket, hívjátok Őt,  különösen most,  ezen a nagy Változás idején.

Szeretett Megváltótok,

Isten, az Örök Atya Fia,  Jézus Krisztus

komment

Címkék: üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés örök:atya

süti beállítások módosítása