HTML

A nagyfigyelmeztetés !

Európában egy újabb látnoknő teszi közé az Isteni Üzeneteket, melyeket November 2010- től február 2011- ig kapott Urunktól, Jézus Krisztustól Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni 2011 Márc. 1 – Európában egy újabb látnoknő állítja, hogy 2010 Novemberétől Isteni üzeneteket kap, úgy a Szűzanyától, mint szeretett Fiától Jézus Krisztustól. Ezek az üzenetek megtalálhatók angolul, az eredeti Weboldalon: www.thewarningsecondcoming.com Az üzenetek, próféciákat és keresztény tanításokat tartalmaznak, hogy Jézus második eljövetelére felkészítsék az emberiséget. Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetésre vonatkoznak, Isten nagy Irgalmasságára, amely a látnoknő szerint nemsokára beteljesedik, de a pontos dátum nem ismert előtte. A világon mindenki, aki hét évnél idősebb, látni fogja bűneit, hogy mélyen megbánhassa azokat és hogy megtérhessen még az Ìtélet előtti utolsó napon.. A látnoknő szerint nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre az emberiség jól felkészüljön, mert az esemény olyan sokkoló lesz, hogy ezt a sokkot egyesek, nem tudják majd elviselni, ezért halálos bűnben meghalhatnak.

Friss topikok

Archívum

Jézus Krisztustól kapott első üzenet

2011.07.23. 17:51 hirekhir

o1o, Nov.9, csütörtök, 3:oo óra

Lássátok, elközelgett hozzátok az idő, amikor megigazítom ezt a világot, hogy mindazok, akik eltaszítanak Engem, szembesüljenek igazságosságommal. Határtalanul kegyelmes leszek azokhoz, akik a kereszten elszenvedett fájdalmaimat átérezve követnek Engem. Örvendhetnek azok, akik követnek Engem, s ellen tudnak állni a mindennapi kisértésnek. A többiek, akik hátat fordítanak a tanításomnak, mind vakok, nem figyelnek arra, hogy mit ígértem, amikor a bűneikért meghaltam a kereszten.

 

Annyira fáj, olyan vigasztalanul egyedül vagyok, magamra hagytak a bűnösök, akiket szeretek, akikért földi életem is odaadtam. A Földet most a sötétség borította be. Akik Engem követnek, velem együtt szenvednek, amikor ezt a bűnös világot szemlélik, látják, hogy a bűnösök nemcsak az Atyának fordítanak hátat, hanem Nekem is, pedig nagyon nagy áldozatot hoztam értük, hogy megmentsem őket az örök kárhozattól.

Kétségbe vagyok esve, a csalódás és a szomorúság keserű könnyeit sírom, amikor látom, hogy hogyan taszítanak el maguktól másodjára is. Felkérem követőimet, hogy ebben a szomorú időszakban gyülekezzenek össze. Le kell győzniük az imádsággal szembeni közönyösségüket, és kapcsolatba kell lépniük Velem, hogy segíthessenek mindazokon, akiknek a lelkét az ördög megkaparintotta. A bűnösöknek van még idejük a bűnhődésre. Nincs egyszerű út. A bűnbánatnak szívből kell fakadnia. Híveim, ne féljetek egyhangúlag felemelni a hangotokat, hírdessétek azt a szeretetet, amellyel  mindenkit szeretek. Utoljára kérlek benneteket, keresztényeket, muszlimokat, hindukat, zsidókat, és bármilyen vallásúakat, akiket a megtéveszthető emberi gondolkodás által tévútra vezettek, hogy nyíssátok ki szemeiteket, és vegyétek észre az igaz Isten szavát, Aki a próféták által szólt hozzátok. Az igazság le van írva és dokumentálva van a Szentírás szent szavaiban, s ezt senki sem tudja kijavítani, megváltoztatni, senki sem kisérelheti meg, hogy az igazi mondanivalóját félremagyarázza. Csak egyetlen egy Isten van. Hagyjátok abba a harcot, nyissátok ki szemeiteket, s kövessetek engem az Örök Èletbe. Úgy szeretlek mindnyájatokat, hogy az életemet adtam értetek. Elfelejtettétek? Utoljára és sürgősen kérlek titeket Isteni Irgalmasságom által, hogy térjetek vissza Hozzám.  Isteni Irgalmasságom által jövök vissza a Földre, hogy megpróbáltatás alá tegyelek benneteket és hogy segítsek, hogy a szívetekbe láthassatok és az igazságot keressétek. Ne engedjétek meg a csalónak, hogy tönkretegyen benneteket. Keressétek az igazságot. A szeretet, csak a tiszta szeretet az, ami az Atyám országába vezet.

Kérve kérlek benneteket ne feledkezzetek meg Isteni Irgalmasságomról. Minden egyes embert szeretek. Imádkozzatok bűneitek bocsánatáért. Nyújtsátok ki kezeiteket, s engedjétek, hogy az Atyám országába vezesselek titeket. Visszajövök a Földre, mint ahogy az előre meg volt mondva. Visszajövetelem ideje olyan hamar bekövetkezni, hogy az sokakat felkészületlenül ér majd. Sokan megijednek és megtorpannak, s nem akarják majd elhinni, hogy ez megtörtént. Prófétáimnak nincs már sok idejük arra, hogy az emberiséget erre a nagy eseményre felkészítsék.

Híveim, mindnyájatokat felhívlak arra,  hogy szívleljétek meg figyelmeztetésemet! Terjesszétek az igazságot! Figyelmeztessétek az emberiséget, hogy irgalmasságomért imádkozzanak. Mindent megteszek, hogy minden egyes lelket megmentsek, aki megbánja bűneit, még akkor is, ha élete utolsó pillanatában teszi ezt meg. Én nem tudom, és nem fogom a szabad akaratotokat irányítani. Figyelmeztetlek benneteket, szívleljétek meg a szavaimat.

Mindnyájatokat szeretlek. Kérlek imádkozzatok, hogy a bűnösök megtérjenek még a végidő előtt, ami már szinte elérkezett. Nem szeretném megijeszteni azokat, akik követnek engem, de könyörögve kérlek mindnyájatokat, mentsetek lelkeket. Emlékezzetek rá, hogy mennyire fontos, hogy lélekben elforduljatok a világi dolgoktól. Ehelyett keressétek az egyszerű alázatot, ami mentes az egoizmustól és a bálványimádattól.

A második visszajövetelemről szóló Igazságot az egyszerű embereknek kell terjeszteniük. Az ateizmus és a sátáni kultuszok rohamos megnövekedése gyorsan terjedő szellemi sötétséghez vezetett ebben a szomorú és hálátlan mai világban. Ezért az egyszerű lelkeknek, az igazi hívőknek kell ezt a feladatot magukra vállalniuk.

Most, amikor a világ a nagy szorongattatás felé halad, amelyről a Szentírás  beszél, imádkozzatok az emberiség megmeneküléséért. Az emberek szabad akaratán múlik majd, hogy készek lesznek-e arra, vagy sem, hogy valamit tegyenek bűneik megbocsátásáért. Sohasem szabad félniük. Szeretetem végtelenül irgalmas.

Megváltótok, JÉZUS KRISZTUS.

A szeretet üzenete az ateisták részére

Egyet ne felejtsetek el: még akkor is, ha ez indulattal tölt el titeket, tudnotok kell,  hogy az ateisták mindenütt a világban meghallják ezeket az üzeneteket.

A szeretetben, minden gyermekemnek része volt már, földi életének valamelyik szakaszában. Ha szívetekben szeretetet éreztek,  azt sem látni nem tudjátok,  sem megérinteni azt,  és azt tapasztaljátok,  hogy nem tudjátok sem leírni,  sem megmagyarázni azt,   hogy milyen is valójában ez az érzés. Ennek megítélésére semmiféle tudományos módszer sem létezik. A szeretet,  alázatossá tesz benneteket és nagylelküvé, ugyanakkor segítséget ad a nagy áldozatok meghozásához. A szeretet bár össze tud zavarni,  de szenvedéllyes is. A szeretetet nem  ember alkotta,  ez Isten ajándéka. A szeretet csak egyetlen forrás kitöréséhez vezet: a szeretet maga az Isten. Ez ilyen egyszerű. Nyíssátok meg szíveteket a tiszta szeretet előtt, amely számotokra van előkészítve Àltalam és az Örök Atya által. Úgy nézzetek Rám, mint ahogyan egy gyermek a szüleire néz és Èn megtöltöm szíveteket. Ha mindez megtörténik sohasem fogtok visszalépni.

A ti szeretett Megváltótok Jézus Krisztus

komment

Címkék: üzenetek jézus nagyfigyelmeztetés

süti beállítások módosítása