HTML

A nagyfigyelmeztetés !

Európában egy újabb látnoknő teszi közé az Isteni Üzeneteket, melyeket November 2010- től február 2011- ig kapott Urunktól, Jézus Krisztustól Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni 2011 Márc. 1 – Európában egy újabb látnoknő állítja, hogy 2010 Novemberétől Isteni üzeneteket kap, úgy a Szűzanyától, mint szeretett Fiától Jézus Krisztustól. Ezek az üzenetek megtalálhatók angolul, az eredeti Weboldalon: www.thewarningsecondcoming.com Az üzenetek, próféciákat és keresztény tanításokat tartalmaznak, hogy Jézus második eljövetelére felkészítsék az emberiséget. Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetésre vonatkoznak, Isten nagy Irgalmasságára, amely a látnoknő szerint nemsokára beteljesedik, de a pontos dátum nem ismert előtte. A világon mindenki, aki hét évnél idősebb, látni fogja bűneit, hogy mélyen megbánhassa azokat és hogy megtérhessen még az Ìtélet előtti utolsó napon.. A látnoknő szerint nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre az emberiség jól felkészüljön, mert az esemény olyan sokkoló lesz, hogy ezt a sokkot egyesek, nem tudják majd elviselni, ezért halálos bűnben meghalhatnak.

Friss topikok

Archívum

Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

2011.07.21. 13:09 hirekhir

Üzenet   ( 2011, Febr. 17.  23:45 óra)

Szeretett leányom,  boldog vagyok,  hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod,  hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem,  ne aggódj biztonságod felől,  mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem,  most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól,  amikor azt látom,  hogy alattomos szövetségek alakulnak,  akik összeesküvés formájában, az  egyes országok fölött a hatalmat megakarják kaparintani. Ezt úgy fogják megtenni,  hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket. Akkor felajálják segítségüket,  majd újabb kormányok barátságát veszik meg,  végül ezeket is uralmuk alá heyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz,  mint az a  hataloméhes diktátorok idejében volt,  akiket a béke nevében megbuktattak.

Figyeld meg, leányom,  azt a sebességet, amivel az arab világ  országai, egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg,  amint szövetségeseiktől elpártolnak és védelem nélkül hagyják őket.

 

Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor,  amikor a  Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez az az időszak lesz,  amikor híveim a tirán hatalma ellen egyesülnek,  ami a nyugati országokban,  különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért!  Ha nem teszitek,  akkor nem vallási,  hanem népírtó háború fog bekövetkezni.

Rövidesen megölnek három vezető politikust, az egyiket a másik után. Ezek mindegyikét,  a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek, minden  nemzet országában megtalálhatóak,   kultura ellenesek,  de annyira gyávák, hogy  háttérből uralkodnak,  ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják,  arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés, nagy segítség lesz gyermeim megtérésében szerte a világon. A megtérés,  ajándékom számotokra,  de ezt az ajándékot azok is megkapják,  akik összeesküdnek és terveket szőnek,  hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abba hagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék.  De ők vakok.

Egyre  több angyalom,  akik már a földön,  mint emberek tevékenykednek,  segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek,  hogy felismerjék az igazságot.  Sokan meg fognak térni,  de lesznek olyanok,   akik majd nem térnek meg.

Indulj el leányom,  és hírdetsd minél hamarabb mindazt,   amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget,  ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt,  hogy gyermekeim világszerte megértsék,  ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy  azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből hogy megmentsem a lelkeket.

Azok,  akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz.  De legyetek türelmesek,  mert ezután egy szép időszak következik,  amikor a Földre visszatér béke. Gyermekeim a Nagyfigyelmeztetéskor, azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra és visszatérnek karjaimba.  Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem  királyságomat,  hogy a csaló ellen megvédjen benneteket,  akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni.   Azok a kétségek,  amelyek még a Figyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni,  mert az esemény alatt,  megnyíllik Szívetek az Igazság előtt.

Eredj most,  szeretett leányom,  szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus,  a Zsidók Királya

komment

Címkék: üzenetek jézus arab világ nagyfigyelmeztetés

süti beállítások módosítása